Emlékszem, amikor a színes tanulmányaimat folytattam, mondtam a tanáromnak, hogy én nem akarok a feketével külön foglalkozni, mert én mindent tudok róla. Hát nem az lett, amit én akartam és így volt jó. Életem egy nagy felismerését kaptam a feketétől.
Körülbelül egy éves színes tanulásom során, csak úgy tudtam a színekről a legtöbbet megtudni és megtapasztalni, hogy heteken keresztül írtam le a megfigyeléseimet, észleléseimet, érzéseimet, gondolataimat, amit az adott szín és annak árnyalatai hoztak fel bennem.
Feketével való megfigyelésem és tanulásom így hát azzal kezdődött, hogy mélyebbre kellett ásnom, miért nem akarok a feketével dolgozni, miért van bennem a színnel kapcsolatban egy elutasítás. Jó pár napon keresztül próbálkoztam a szokásos, jól kialakított rutinommal, de valahogy nem úgy haladtam vele, mert mindig ki akartam jönni a folyamatból. Míg egy ruhaboltban rá nem jöttem a válasz gyökerére:
Én éppen két kisgyermekes anyuka voltam Londonban, aki próbált fennmaradni a víz felszínén. Erősnek akartam mutatni magamat, s közben élvezni is az anyai szerepet.
Mégis rengeteg dologgal kellett megküzdenem, mint például:
az állandó fáradtságommal
folyamatos készenléttel
elég jó anya vagyok-e kérdésével
testem elfogadásával
hogyan leszek újra nő kérdésével
az egyedülléttel és a bezártsággal egy idegen országban
Megjegyzés:
1 hónappal az első szülésem előtt költöztünk ki Londonba. Egyszerre kellett kialakítanom egy meleg otthont, belejönni a gyermekes anyai létbe, új baráti kapcsolatokat építeni, új életet kezdeni és olyan feladatokkal küszködni, mint például hogy hol tudok levesnek való húsos csontot venni, ami igen csak nagy kihívás Londonban.
És mi is esett le a ruhaboltban, amit korábban nem vettem észre? Amióta anyává váltam, az első két évben csak fekete és szürke színű ruhát voltam hajlandó viselni, ami korábban nem volt rám jellemző. Illetve csak fekete színű ruhákat kerestem a boltam és amint levettem a polcról egy más színűt, azzal a mozdulattal vissza is tettem. Soha nem értettem korábban, hogy hogyan járhat valaki csak feketében, mit adhat az állandó feketébe való burkolózás. Hát most megkaptam a választ erre is.
Miben segített és miért kerestem a feketét ösztönösen az életemnek ebben az időszakában? A fekete segített bezárkózni a saját barlangomba, ahol az anyává válás harcait vívtam meg. Az első pár év tényleg küzdelmes malomkerék volt számomra. Én tudat alatt feketébe burkolózva tettem meg ezt az utat, mert akkor ez adott biztonságot. Ezt a tanulságos folyamatot a fekete színnel a ruhaboltos „aha-élmény”-ig nem is vettem észre. Addig az volt a feketéről a feltételezésem, hogy félelmetes, hogy kiszámíthatatlan, hogy nem lehet benne eligazodni, de ez a tapasztalás mutatta meg, hogy jó néha a barlangban lenni, hogy nem minden kiszámítható és átlátható, de közben sötétben is lehet haladni.
Néha nehéz észrevenni a triviális dolgokat az életben, amelyek a szemünk előtt zajlanak. A következő lépésem a felismerésben az volt, amikor rájöttem, hogy van mindig fény az alagút végén, de nekem kell igényemnek lenni arra, hogy meg is akarjam látni a fényt. Nekem ez a "fény" az volt, amikor észrevettem, hogy igenis megváltoztatott az anyaság és fel mertem tenni magamnak a kérdést: kivé is váltam az anyaságommal és merre akarok tovább menni az életemben?
Így került bele a SzínHatÁs-kártyapakliba a fekete szín és annak üzenete:
Keresd a fényt az alagút végén!
Erre a kérdésemre adott egyik válaszom maga a SzínHatÁs-kártyapakli, amelyet én magam fejlesztettem ki. Itt tudod megrendelni ›› MEGRENDELÉS
Comments